Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ernst and Young

bodrogkeresztur.jpg1-napos, bodrogzugi, csapatépítő vízitúra 

 

 



 

Miért bizza ránk valaki az életét? 
1. Betanítás

kenutura-elott-betanitas.jpgTudunk tanítani. Túravezetőink kenuzástanítást, olyan túravezetőtől tanultak, aki 20 éven tanított a felsőoktatásban, tréner és oktatásszakmai továbbképzéseket tart. Jól és alaposan tanítjuk meg a kenu irányítását. Velünk nem frusztráció a vízitúra, a kenu arra megy majd, amerre a legénység akarja. Velünk senki nem szenvedni jön. 

 

2. Nálunk ismeretlen a kenuk túlterhelése
Nem indultunk még az életben úgy túrára, hogy egy kenu billegett volna, mert spóroltunk a kenukon. Ha sok egy hajóba 4 fő, adunk további kenukat. Ha a résztvevők súlya azt indokolja, akkor egy 4-es kenuban csak 3, esetleg 2 résztvevő ül. De az is lehet, hogy nem 4-es, hanem - mondjuk - 7-fős kenukkal (is) utazunk.

3. Terepismeret

arteri-evezes.jpgA bodrogzugi ártér elöntés idején tud csalafinta lenni. Elismerjük, 20 évvel ezelőtt volt, hogy mi is hajnalra találtunk ki az ártérből, de ma már nem szoktunk eltévedni, akkor sem, ha az ártérbe, ide értve az ártéri erdőket is, több kilométer mélyen be lehet evezni. Nekünk "nem térkép e táj". 

 

 

4. Biztonsági kultúra 
Nálunk a túravezető nem egy pólóban evez, ugyanis mentőmellény nélkül LEHETETLEN menteni. Próbáljon meg bárki egy uszodában nem egy 70 kilós embert, hanem csak egy 5 (!) kilós súlyt úgy a víz fölé emelni, hogy kizárólag lábtempóval úszik. Mission impossible. l

bodrogkoz-2017-06-03-11.jpg5. Érdekes túravezetés
Játékokba csomagoljuk az ismeretterjesztést ..... Pub quizz-szerű kérdésekre adott helyes válaszokkal pontok gyűjthetőek, az a hajó, amelyik a versenyben győz, értékes jutalomra számíthat (túravezetői kézfogás vagy citromsárga Lamborghini)

6. Több fajta kenu (3-, 4-, 5- és 7-fős kenuk, ill. 1-es és 2-es kajakok)
Részben utaltunk rá. Nem kell aggódni, hogy valaki befér-e a kenuba, hogy billeg-e majd a hajó, mivel kifejezetten nagy (7-fős) kenukba is szállhatnak a résztvevők.

7. Jó időgazdálkodás

A kenuzás megtanításának van demó szakasza, eközben mindenki naptejezhet és - akár -eheti a szendvicsebédjét. Ami infót valaki elveszít, mert éppen a figyelme a szendvics kibontására irányult, azt a gyakorlási szakaszban, ill. a coaching során pótolhatja.

 

A vízitúra útvonalát befolyásolja a vízállás 

bodrog-arter-vizitura-20170819_112402.jpgMagas vízállás idején a Bodrog ártere mesés, Gemenc mellett Magyarország legnagyobb ártere. De a Bodrogzugba alacsonyabb vízállás mellett is pompás élmény eljönni, ha éppen nem erdőkben, ha éppen nem mezők, erdők, rétek felett, akkor helyes kis víziutakon kalandozunk. Több forgatókönyvvel készülünk. Minden vízállás esetén a lehető legjobb túrát adjuk vízitúrázóinknak. Sőt. Egy aszály-Armeggeddon scenario esetére is van C-tervünk, hiszen a Bodrogon is lehet egy kellemeset vízitúrázni. 

 

 

1-napos csapatépítő vízitúra ajánlott forgatókönyve

bodrog-arteri-kenutura-bodrogzugi-viziturak-11.jpgTalálkozás egyeztetett időpontban, például 9 óra 59-kor Tokajban a Bodrogkeresztúri út 3. alatt, ahol segítünk parkolni.
Üdvözlés, tájékoztató, kiosztjuk a felszerelést, vízre tesszük a hajókat és következik az evezés- és kormányzás tanulás azoknak, akik először vízitúráznak. Amíg az először vízitúrázók is überprofivá válnak, a rutinos vízitúrázók bemelegítenek, úszkálnak, vízilabdáznak, stb. Amikor a pár perce még kezdők befejezik a gyakorlást, naptejezés és még egy wc-látogatás után "hurrá"

 
A tokaji vízre szállás után a Bodrogon lapátolgatunk.
bodrog-arteri-kenutura-bodrogzugi-vizitura.jpg
Az indulás után 1 kilométerre evezünk be egy festői oldalágba.
 
 
 
 
 
 
 
 
Ez a hívogató csatorna kenutúránk bejárata a Bodrogzugba, a Stargate, a másik univerzumba vezető féregjárat kezdete, a "Portal". Hamarosan a képen látható mini zsilipen haladunk át a kenukat szép libasorba rendezve. Welcome to the real world. 
 
bodrogzug-vizitura-bodrog-arter-kenutura-22.jpgA zsilip mögött, remek kikötőhelyen egy kis lábnyújtóztató pihi mellett jöhet a korai ebéd.
Az ebéd saját "tarisznyából" történik. A tarisznyát nem kell szó szerint venni. Magyarán mindenki hozzon elemózsiát, pl. szendvicset ebédre és legalább 1,5 liter alkoholmentes innivalóról is kérjük, hogy a résztvevők gondoskodjanak. Indulás előtt még egy mosdószünet a természet lágy ölén, hölgyek jobbra, urak balra módon. 
 
 
bodrog-arter-vizitura-20170819_112402.jpg
Elképesztő tájon lapátolunk. Felfedezzük a labirintust, vízitúrázunk a szeszélyesen tekergő, tündérrózsás, vízitökös Zsaró-éren, ha nincs áradás, ha pedig magas a vízállás, akkor itt már erdők fái között, rétek, legelők, mezők felett kacsázunk. "Go west". Nemsokára Szigetköz-érzés mellett haladunk. Átvágjuk magunkat a Nagy-tó kolokánmezején. Ha a Nemzeti Park tisztítja a vízi útvonalat, akkor könnyű dolgunk lesz. Ha éppen nem, akkor lesz egy durván 200 méteres szakasz, ahol derű, pozitív és a kihívásokra "kész" hozzáállás kell majd ahhoz, hogy egy fantasztikus innovációval az ún. mocsárjáró technikával átjussunk.

img_20170604_113508.jpgA mocsárjáró technika azt jelenti, hogy áthúzzuk egymást a vízi növényzeten. 
Miután megnyertük a vízi növényzettel folytatott csatát (ha megnyerjük...) szupi jó kis vízi ösvényen osonunk tova. Ha nem, ha a vízi növényzet győz, akkor ártéri letelepedési engedélyt, ártéri állampolgárságot kérünk, és boldog bodrogzugi Hany Istókként folytatjuk életünket: no more debit, credit, deferred tax, return on equity.  
 
 

img_20170603_bodrogzug-bodrog-kenuzas.jpgCsodahelyek érintésével és egy átemeléssel Tokajtól 6 folyamkilométerre jutunk ki (vissza) a Bodrogra. 
A tempó, ill. az igényelt táv függvényében 15 és 16:30 között érünk vissza az indulási helyre. Hajótisztítás.
 
Thank you for flying MC Tiszatúra Vízitúra.
 

 

Fontos: csapatépítő vízitúráinkon is a mentőmellény viselése kötelező.  

 

Jelentkezés a vízitúrára 
Jelentkezés a vízitúrára a www.tiszatura-vizitura.hu honlapon olvasható tudnivalók, szerződési és részvételi feltételek elolvasását követően, az innen letölthető jelentkezési lap kitöltés után visszaküldésével (e-mail: tiszatura-vizitura@yahoo.com). Fontos! A jelentkezési lapra adatvédelmi okokból elég a résztvevők keresztneveit (pl. Mihály) beírni. A telefonszám, e-mail, állandó lakcím mezőket kérjük NEM kitölteni. 

 

A kenutúra díjának utalása: 

A jelentkezést követően előlegbekérőt küldünk és kérjük a csapatépítő vízitúra díjának (át)utalását. Az előlegszámlát a díj beérkezésekor állítjuk ki, majd a teljesítést követően küldjük a (nullás) végszámlát.