Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 
Egyedi Tisza és Túr vízitúrák bármikor

Tisza és Túr vízitúrák igény szerint

Bármilyen spéci igényetek van, kérjetek egyedi vízitúrát. Egyedi vízitúrát kérnek középiskolai osztályok, 3-5 családból álló baráti társaságok. Volt egyetemi barátok. Együtt jógázó 18 barát. Egy cég. Egy csapatot építeni akaró vezető. A pozitív "őrültek", akik napi 100 km-t akarnak evezni :).

Vagy éppen egy mozgássérültekből álló rokonszenves kis csapat, aki egy stroke, közlekedési baleset, fertőzés (magyar betegségügy) miatt sajnos elvesztett végtag miatt ugyan miért mondana le a vízitúrázás öröméről?
 
Szállás
Igény szerint. Sátor vagy sátor helyett vendégházi szobák, esetleg csillagos ég alatti 'nomád' sátrazás, minden nap zuhanyzási lehetőséggel.

Étkezés
Igény esetén reggelit és vacsorát biztosítunk

Egyéb
Lehet kérni szinte bármit, sodrással szembeni felfelé evezést, csapatépítő gyakorlatokat, mókás játékokat, kerékpáros napot, hogy túrázzunk a Túron is, hogy "vadvizezzünk" (induljunk Ukrajnából). Jóformán mindent. 

Nincs lehetetlen.
Ha azt kéritek, hogy
rövid alvásszünettel 2 nap alatt tegyünk meg 200 km-t, akkor megcsináljuk. A fogkefétől a fejlámpán, a 15 banán, szőlőcukor, szalonna, csokoládé, kávé, zöld tea, víz, narancslé, szendvicsek teljes kiőrlésű lisztből, almaszeletek, fejlámpa és telefonakku, ill. tartalék telefonon át az orvosi felügyeletig a másfél nap alatt az összes kiszállási ponton történő étkezésig, a logisztikáig bezárólag MINDENT tökéletesen megszervezünk. És ha akarod motorcsónakkal vagy kajakkal végig lesz mellettetek valaki. Ha cakkumpakk szervezést kértek, akkor nincs más dolgotok mint kezet mosni / zuhanyozni, rágni, nyelni, facebookra selfie-t fotózni (de még kamerát is kérhetsz) és aludni.

Hívjon (+36 209 342 760) egyeztessük igényeit vagy keressen e-mailben (tiszatura_vizitura@yahoo.com) és küldjük ajánlatunkat.

20190722_193934_resized_1.jpgNézzünk egy példát, legyen ez egy 2+2 = 4-napos vízitúra a Túron és a Tiszán, mondjuk szombati indulással, szombat és kedd között.
 
Az Öreg-Túr Budapesttől "messze" van, de olyan tünemény, hogy na... a Tisza pedig az örök klasszikus... 
A hihetetlen Öreg-Túron bújócskázni feledhetetlen élmény.
 
20180711_oreg-tur-vizitura-kenutura-oreg-tur.jpgA Túr az olyan családoknak is ideális vízitúra terep, ahol még egészen aprók a csemeték. Magyarország egyik legtüneményesebb és "a világ egyik legbiztonságosabb" folyócskája. 
 
Az Öreg-Túr + Tisza kenutúrát az először vízitúrázóknak evezéstanítással kínáljuk. 
oreg-tur-vizitura-oreg-tur-kenutura.jpg
Okos módszertannal, (civilben tanárok, trénerek vagy a kenukormányzás tanítását tanult túravezetők vagyunk) 50-80 centis vízen megtanítunk kenuzni. Velünk a kenuzás nem az első félóra után feladott kínos és frusztráló szenvedés. Bocsánat a szerénytelenségért, de tényleg jól tanítunk, az pedig evidens, hogy nálunk nincs limes 90-es IQ-jú túravezető, aki fába szorult féregként csak ordítja, hogy jobbra, de képtelen tanítani, sőt, meg sem mutatja, hogy hogyan kell....így aztán marad a rejtély, hogy HOGYAN is jöjjön az a fránya kenu jobbra. 
 
20180720_120239_resized_1.jpg2+2=4 napos Túr + Tisza vízitúrák, és ha itt nem találsz kedvedre való időpontot, ugyanezt a vízitúrát kérheted bármikorra!
 
img_1434.jpgVálaszthatóan 2-, vagy 3- vagy 4-napos Öreg-Túr + Tisza "kombó" vízitúra.

Az Öreg-Túr + Tisza kenutúrára miért velünk gyertek? 

oreg-tur-vizitura-924625.jpg

Megtanítunk evezni. Kenut kormányozni. Megtanítjuk a vezérevezős munkáját. A túravezető oktatási szakember, aki tanulta, hogy a tudását hogyan adja át, velünk a kenuzás nem frusztráló szenvedés. 

Ha velünk jössz, nagyon nagy eséllyel kulturált emberekkel vízitúrázol. Velünk a madarak énekét és nem "feltűnően vidám urak" dajdaját hallgatod, nálunk nincs tüc-tüc a kenuban, mert a vízitúra vízitúra. Nálunk a kulturált dohányos kivárja a pihenőket, kiszállási szüneteket, nem fogja tőled a hajóban kérdezni: ugye nem zavar, ha rágyújtok? 

dsc01577.jpgA kenutúra-szervezés pedig szervezés. Velünk nem órákat vársz pontatlan, az idődet, ezzel téged semmibe vevő, mindenkivel tiszteletlen emberekre. Nálunk nem motiválatlan, nemtörődöm emberek non-stop válság-menedzsmentjébe cseppensz bele. Nálunk a lehető legjobb a logisztika, minimalizált a benzinköltség.

Velünk nem muszáj csak azért, nap mint nap oda-vissza egy órát elveszteni, mert vissza "kell" menni Tiszabecsre, lévén ott van a saját tulajdonú kempingünk, amit meg kell tölteni.

img_7505.jpgMi nem hallgatjuk el, hogy az Öreg-Túr gyönyörűségének "ára van", azaz kevés a kényelmes kiszállási lehetőség, szerény a jó pihenő pontok kis száma. Azt sem hallgatjuk el, amikor a Túr is lehet veszélyes. Például, ha a bedőlt fák miatt át kell átemelni. Nálunk kötelező a mentőmellény és tilos a flip-flop papucs, mivel a flip-flop bokaficam- és csúszásveszélyes, ami balesetveszélyes. Próbálj ki minket!

Az Öreg-Túr egy mese; a Tisza pedig pedig a Tisza-tó és a Szigetköz mellett a magyar vízitúrázás "Mekkája"....
oreg-tur-vizitura-a-tur-sonkad-utan-www.tiszatura-vizitura.eoldal.hu.jpgÍme egy elmondhatatlanul szép, maximálisan biztonságos vízitúra. 104 kanyarjával folyamatosan izgalomban tart, a felfedező lelkületűeknek vízitúra-éden. A Túr egyszerre a kezdők és a vízitúra-ínyencek kedvence, tökéletes evezgetési lehetőség a gyermekeseknek, iskoláknak, osztályoknak, egyetemi csoportoknak, baráti köröknek is. Néhol az ember előtti időket idézi. Egyszer olyan, minta vietnami dzsungelben, máshol mintha az Amazonas vidéken eveznénk. 

Vízitúra az Öreg-Túron és a Tiszán költözködés nélkül, igény szerinti szállással!
20150706_kenutura.jpgA "fix" támaszponton biztonságban van mindened, nem költözöl, nincs macera, sátorverési vagy költözési kényelmetlenség.
A szállás igény szerint sátor vagy vendégházi szoba. Ha kéred, szívesen foglaljuk nektek. 
 
A vendégszobás szállások díja jellemzően 2500-3000 Ft/fő/éjszaka a helytől függően, amelyet a túradíj nem tartalmaz. Aki magának foglalja a szállást, Túristvándiban és környékén a kandallós panziótól az egyszerű, de korrekt turistaszállásokig mazsolázhat a szállások között. Csak kezdjétek el a keresést időben, vagyis jóval a nyári szünet kezdete előtt.  
 
Jöhetsz a vízitúrára autóval és vonattal is! 
img_1651.jpgÉrdemes a nulladik napon jönni, ha valaki mondjuk Zala déli részéből érkezik, de pl. Budapestről kényelmesen be lehet futni a vízitúra első napján is.
Az utazás Bp-től például (szerintünk) 4 óra, az útvonaltervezők 3 óra 13 perce (nekünk) irreális. 
 
Étkezés az Öreg-Túrral "kombinált" Tisza-kenutúra idején

20140613_162121.jpgA legtöbb szálláson minden feltétel adott a saját főzéshez, sütéshez, grillezéshez vagy tárcsázáshoz, vagy lehet reggelit és vacsorát rendelni is.

Az egyik kedvenc helyünkön a klasszikus tojásrántottás, bundás kenyeres, "kontinentális" stb. reggelik (amik szintén rendben vannak) mellett lehet kérni kenyérlángost. Önmagában is szuper, de szalonnával és tejföllel a tetején, kegyetlen. Vacsorára és ebédre pedig válassz a helyi gasztronómiai szimfóniákból:

20180711_tur-kenutura-vizitura-oreg-tur.jpgA) Káposztás paszuly füstölt hússal, 3 palacsinta (az egyik mondjuk házi szatmári szilvával, egy túrós, és egy kakaós...).
B) Bográcsgulyás és a 3 palacsinta.
C) Rántott hús és sült krumpli ketchuppal plusz 3 palacsinta.
D) Töltött káposzta plusz három palacsinta. 

1. napi Túr-kenutúra: Túristvándi körül evezgetünk
20150705_tur-kenu-kenutura-oreg-tur-vizitura.jpgTúristvándiban 
kor találkozunk a Vízimalom panzió és kempingben. 
Mivel szinte mindig van a vízitúrázást most kezdő túrázónk, (senki nem kenuban született), oktatással kezdünk. Ha még nem kenuztál, gyere 10 órára, és megtanítjuk Neked a kenuzás csínját-bínját. Ha pedig profi vagy, ha ez már a sokadik vízitúrád, akkor 11 órára várunk. 

Az evezés előtt célszerűen a romlandó élelmiszert tegyétek a szállásotokon hűtőszekrénybe.

20150707_141346.jpgBemutatkozás, beköltözés előtti, gyors hűtőszekrénybe pakolás mellett mindenki el tud menni wc-re, majd rövid tájékoztató.

A tájékoztatóra már "beöltözve" gyertek. Az ismertető alatt/közben nyugodtan lehet naptejezni.

És következik a sokak szerint Best of Túr szakasz, benne olyan nyalánkságok, mint, hogy 2 méterre fogsz elevezni a barna rétihéja fészkétől és komplett biológia órát tart neked a Túr, a gyékénytől a vízi harmatkásán át a mocsári mentáig jóformán minden vízinövényünkkel meg fogsz ismerkedni. 

20190721_122440_resized.jpgPancsolási szünetet Túristvándi világhírű strandján tartunk, amihez képest a Riviéra, a Copacabana és Cancun bakfitty. 

A kellemes fürdőzést, mesés szép tájon történő evezgetést követően érkezünk a napi célba, egyúttal a kocsikhoz. ​Még egy hajómosásra szeretnénk megkérni.

2014.07.20.-oreg-tur-vizitura-kolcse-es-sonkad-kozott-2.jpgA vízitúra után akár működés közben nézd meg Magyarország leghíresebb vízimalmát. A malom mellett megcsodálhatod Magyarország állítólag legnagyobb, szerintünk az egyik legnagyobb platánfáját.

2. napi Öreg-Túr vízitúra:
kalandozás a Tejút galaxison kívül

20150704_oreg-tur-kenutura-vizitura.jpgLogisztikáznunk nem kell, 9-kor találkozunk, felszerelésosztás,egy kis kenucipelés és átemelés, majd mosdó után 9:30-kor szállunk vízre. 

A túranap során az Öreg-Túr egy mások által nem evezett, szinte csak a mitológiában létező részén evezgetünk.
Minimum 65 millió évet utazunk vissza az időben, hiszen a partra lejönnek inni a dinoszauruszok.
 
Vagy majdnem. img_1355.jpgSzóval szürreális helyen fogunk szlalomozni és néhol  akadályokkal is meg kell küzdeni, a Túr nem adja magát olyan könnyen, bedőlt fák, limbo hintó, esetleg átemelés, bújócska a behajló ágak alatt. 

A túranap több pihenő és mosdószünettel 13 óra körül ér véget, amelyhez képest nagy eltérés is lehetséges, hiszen az Öreg-Túr az Öreg-Túr, és egy-egy új akadály legyőzése finoman szólva időigényes is lehet. 

img_1939.jpg

Figyelem.

Amilyen szenzációs a Túr, annyira nem bővelkedik fenomenális kiszállási helyekkel, sokszor a szendvicseket a hajóban esszük meg. 

Hétfői vízitúra a Tiszán: Tiszabecstől Szatmárcsekéig kenuzunk (25 km)
tisza-vizitura-tiszatura-82.jpgTúristvándiból, a Vízi Malom kempingből indulva, 9:59-kor, egészen pontosan 9 óra 59 perc kor autókkal "felmegyünk" Tiszabecsre. Fontos. Ha valaki nem "1000%-ig biztos abban, hogy pontosan érkezik és 9:59-re "menetkész", akkor mindenképpen a nulladik napon jöjjön, mivel sajnos nem tudunk várni az elkésőkre.
Ha a szállásod Kölcsén, Sonkádon stb. van (vagy bárhol azaz nem a konvojjal jössz Túristvándiból), akkor Tiszabecsen 10:29-kor az "egyetlen" Tisza-parton találkozunk, amihez e-mailben térképet, itinert adunk, tényleg viccesen könnyűvé tesszük a találkozási pont megtalálását. 

Ekkor a túravezető kocsija már Szatmárcsekén lesz. A sofőrök kiteszik Tiszabecsen az utasokat és leviszik, lehozzák a kocsikat Szatmárcsekére. Mi a sofőrökkel busszal ugrunk fel Tiszabecsre. 

Magyarul a kenutúra tiszabecsi indulása pillanatában már "sok" (vagy akár az összes) kocsi "lent" van Szatmárcsekén, és "kevés" autó van (vagy éppen már egy sincs) "fent" Tiszabecsen.

tisza-tura-www.tiszatura-vizitura.hu-tiszabecsi-keszulodes.jpgA vízitúrára készüljetek alkoholmentes innivalóval, szendviccsel, törölközővel, fenék alá párnákkal a kenu üléseire, és a lábat stabilan tartó lábbelivel, pl. hátul is pántos szandállal, "vízi cipővel". 

Ami TILOS, az a flip-flop, alias bokatörő papucska. 
Tiszabecsen a biztonság kedvéért következik a kormányzás 
tanulása. Úgy megtanultok kenuzni, hogy ihaj. 

A kenu irányításának gyakorlása, és toalett után következik a vízre szállás.
20150702_153322-1-.jpgAhol lehet és tudunk, a Tisza közepétől kicsit balra evezünk, a vis major esetét kivéve nem kötünk ki az ukrán oldalon.

Ami persze nem jelenti azt, hogy a várhatóan sekély vízállás és zátonyok miatt ne cikk-cakkoznánk sokat, és néha ne az ukrán part menti sáv jelentené a biztonságosabb vagy az egyetlen biztonságos útvonalat. 

A Tisza itt még "folyik", a sodrás jelentősen besegít a kenuzásba, a festői tájon a 24-25 km sajnos gyorsan elfogy. 

dsc01460.jpgKét hosszabb, egy "ebédlős" és egy "uzsonnás" pihenőt fogunk kellemes fövenyeken tartani.

És lesz egy, nem kiszállós pihenőnk a Túr-bukónál, ahol a nevében sebes, voltaképpen csiga lassan folydogáló Sebes-Túr ömlik (bukik) a Tiszába.

20190807_142255.jpg16 óra körül érkezünk Szatmárcsekére.  

Mivel már Szatmárcsekén vannak az autók, visszareppentjükazokat a sofőröket Tiszabecsre, aki esetleg Tiszabecsen hagyta a kocsiját. (Transzfer). 
 
Akiknek Túristvándiban vagy Kölcsén van a sátras vagy vendégszobás "fix" szállásuk, azokkal visszagurulunk Túristvándiba vagy Kölcsére. Aki a vízitúra idején éppen Szatmárcsekén lakik, az "haza" érkezett. 

A vacsora önellátó, Szatmárcsekén érdemes megkóstolni a szatmárcsekei pizzéria pizzáit. tiszatura-tiszai-vizitura-832.jpgAz átlagos budapesti pizzériákat pillanatok alatt minősíted fasorban-sincs-alsó-gagyinak, ha ezeket a pizzákat megkóstolod. Ha pedig szupervacsit szeretnéd, gyere Túristvándiba és megnyalod mind a tíz ujjadat....

Keddi vízitúra a Tiszán: Szatmárcsekétől Tivadarig evezgetünk (15 km)
szatmarcseke-temeto-csonakos-fejfak-tisza-vizitura-kolcsey-sirjaval-2.jpgDélelőtt szabad program. 
Aki akar, már 10:30-kor átjöhet Szatmárcsekére, megnézzük Szatmárcseke különlegességét, a temetőben a "csónakos" fejfákat, ill. aki szeretné, az elvitelre is kérhet pizzát.

20190811_165029_resized.jpgAmíg 11:30-tól megtanítjuk kenuzni a vízitúrát ezen a napon kezdőket, addig használd ki, hogy Szatmárcsekén remekül tudsz a Tisza-parton strandolni. 

12.00: Logisztikázunk, először is minden utassal az összes kocsi eljön Szatmárcsekére a szatmárcsekei Tisza-partra, Csekén kiszállnak az utasok, aztán minden autó a sofőrökkel lemegy Tivadarba, végül minél kevesebb autóval az összes sofőr visszajön Szatmárcsekére. 

13:00 Vízre szállás Szatmárcsekén.

www.vizitura.org-buzgo-evezes--koma-.jpg

A Felső-Tisza vidékének csodaszép táján evezünk és nem a kenuban alszunk. A szatmárcsekei kempinggel szembeni kb. 200 méteres Tisza-szakaszt leszámítva a nap során végig magyar területen vagyunk, így ezen a napon már kiköthetünk mindkét oldalon, amit természetesen meg fogunk tenni. 

Itt még szabaduló művészeti kompetenciáidat is gyakorolhatod, és a versenyben leggyorsabb gyermek értékes tárgyjutalmat (nutellás, diós, lekváros... stb.) palacsintát is nyerhet.

20190808_150256_resized.jpgÉrdekes lesz a kenutúrás nap olyan szempontból is, hogy mire Tivadarba érünk, nem, hogy a Tiszabecsen még kavicsos talaj, de a Szatmárcsekére jellemző sóderszerű talaj is eltűnik. A part homokossá változik. Ha megkérdezed az átlagos vízitúrázót, hogy meddig tart a Felső-Tisza, a legtöbben Tokajt válaszolják, holott...

Holott a határnak Vásárosnaményt, pontosabban a Szamos-torkolatot tekintik.

img_1709.jpgDe :)) Ha valaki tudja azt is, hogy mik egy folyó FELSŐ szakaszának jellemzői, akkor tudja, hogy ahol már ilyen szép homokossá változik a part, az bizony (voltaképpen) már a folyónak nem a felső szakasza.

De a lényeg. Klassz. Nyugis. Békés. Szép.

Zéró stressz. Álom. 

16:00 Érkezés Tivadarba, ahol szeretnénk segítséget kérni, a hajómosást követően a trélerhez fel kell hozni a kenukat, amiket 8 fős csapatokban oldunk meg, hogy könnyű legyen.  

Állunk rendelkezés(ed)re! Hívj vagy küldj e-mailt!

(+36) 209 342 760 vagy 
tiszatura_vizitura@yahoo.com
 
Jelentkezés az Öreg-Túr + Tisza kenutúrára és a túradíj utalása 
turistvandi-vizimalom-turistvandi-kozeleben-2-www.tiszatura-vizitura.eoldal.hu-www.vizitura.org.jpgJelentkezés a vízitúrára a honlapon olvasható tudnivalók, a részvételi és szerződési feltételek elolvasását követően a jelentkezési lap kitöltés utáni visszaküldésével (a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre), majd a visszaigazolást követően az evezés díjának utalásával.
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007

A megjegyzés rovatba kérjük irányítószámmal a számlázási címet, a Túr + Tisza vízitúra időpontját és a Túr+Tiszát, mint "helyszínt" beírni. A megjegyzés rovatba a nevet nem kell beírni, sőt, kérjük, hogy ne írd be. Felesleges, hiszen látjuk, hogy honnan érkezik az utalás, ráadásul a megjegyzés rovatban elveszi a helyet az értékes információtól!
(Pl. 2083 Solymár, Róka u. 12.
augusztus 21-24.
Túr + Tisza vízitúra)
 
2014.07.19.-oreg-tur-vizitura-turistvandi-es-kolcse-kozott-2.jpgA vízitúra előtt kérjük (akár többször) nézd át a "Mit kell hozni a vízitúrára menüpontot".  különös tekintettel arra, hogy kérjük a flip-flop papucs használatának szíves mellőzését (tilos), kérjük, hogy a hajóban senki ne gyújtson rá. A mentőmellény viselése kötelező a kenuban. Kérjük, hogy az UV-sugárzás elleni védelemről mindenki gondoskodjon (lehetőleg napszemüveg, simléderes sapka, naptej, hosszú ujjú póló, halásznadrág vagy egy törölköző a combokra). 
 
img_7510.jpgNÉZZÜNK EGY MÁSIK PÉLDÁT!
2+1 = 3-napos vízitúraa Túron és a Tiszán. 
 
2-napos Öreg-Túr + 1-napos Tisza vízitúra szombati indulással, szombat és hétfő között.
 
Az Öreg-Túr Budapesttől "messze" van, de olyan tünemény, hogy na... a Tisza pedig az örök klasszikus... 
A hihetetlen Öreg-Túron bújócskázni feledhetetlen élmény.
 
20180711_oreg-tur-vizitura-kenutura-oreg-tur.jpgA Túr az olyan családoknak is ideális vízitúra terep, ahol még egészen aprók a csemeték. Magyarország egyik legtüneményesebb és "a világ egyik legbiztonságosabb" folyócskája. 
 
Az Öreg-Túr + Tisza kenutúrát az először vízitúrázóknak evezéstanítással kínáljuk. 
oreg-tur-vizitura-oreg-tur-kenutura.jpg
Okos módszertannal, (civilben tanárok, trénerek vagy a kenukormányzás tanítását tanult túravezetők vagyunk) 50-80 centis vízen megtanítunk kenuzni. Velünk a kenuzás nem az első félóra után feladott kínos és frusztráló szenvedés.
 
Bocsánat a szerénytelenségért, de tényleg jól tanítunk, az pedig evidens, hogy nálunk nincs limes 90-es IQ-jú túravezető, aki fába szorult féregként csak ordítja, hogy jobbra, de képtelen tanítani, sőt, meg sem mutatja, hogy hogyan kell....így aztán marad a rejtély, hogy HOGYAN is jöjjön az a fránya kenu jobbra. 
 
Az Öreg-Túr + Tisza kenutúrára miért velünk gyertek? 

oreg-tur-vizitura-924625.jpg

Megtanítunk evezni. Kenut kormányozni. Megtanítjuk a vezérevezős munkáját. A túravezető oktatási szakember, aki tanulta, hogy a tudását hogyan adja át, velünk a kenuzás nem frusztráló szenvedés. 

Ha velünk jössz, nagyon nagy eséllyel kulturált emberekkel vízitúrázol. Velünk a madarak énekét és nem "feltűnően vidám urak" dajdaját hallgatod, nálunk nincs tüc-tüc a kenuban, mert a vízitúra vízitúra. Nálunk a kulturált dohányos kivárja a pihenőket, kiszállási szüneteket, nem fogja tőled a hajóban kérdezni: ugye nem zavar, ha rágyújtok? 

dsc01577.jpgA kenutúra-szervezés pedig szervezés. Velünk nem órákat vársz pontatlan, az idődet, ezzel téged semmibe vevő, mindenkivel tiszteletlen emberekre. Nálunk nem motiválatlan, nemtörődöm emberek non-stop válság-menedzsmentjébe cseppensz bele.

Nálunk a lehető legjobb a logisztika, minimalizált a benzinköltség. Velünk nem muszáj csak azért, nap mint nap oda-vissza egy órát elveszteni, mert vissza "kell" menni Tiszabecsre, lévén ott van a saját tulajdonú kempingünk, amit meg kell tölteni.

img_7505.jpgMi nem hallgatjuk el, hogy az Öreg-Túr gyönyörűségének "ára van", azaz kevés a kényelmes kiszállási lehetőség, szerény a jó pihenő pontok kis száma. Azt sem hallgatjuk el, amikor a Túr is lehet veszélyes. Például, ha a bedőlt fák miatt át kell átemelni. Nálunk kötelező a mentőmellény és tilos a flip-flop papucs, mivel a flip-flop bokaficam- és csúszásveszélyes, ami balesetveszélyes. Próbálj ki minket!

Az Öreg-Túr egy mese; a Tisza pedig pedig a Tisza-tó és a Szigetköz mellett a magyar vízitúrázás "Mekkája"....
oreg-tur-vizitura-a-tur-sonkad-utan-www.tiszatura-vizitura.eoldal.hu.jpgÍme egy elmondhatatlanul szép, maximálisan biztonságos vízitúra. 104 kanyarjával folyamatosan izgalomban tart, a felfedező lelkületűeknek vízitúra-éden. A Túr egyszerre a kezdők és a vízitúra-ínyencek kedvence, tökéletes evezgetési lehetőség a gyermekeseknek, iskoláknak, osztályoknak, egyetemi csoportoknak, baráti köröknek is. Néhol az ember előtti időket idézi. Egyszer olyan, minta vietnami dzsungelben, máshol mintha az Amazonas vidéken eveznénk. 

Vízitúra az Öreg-Túron és a Tiszán költözködés nélkül, igény szerinti szállással!
20150706_kenutura.jpgA "fix" támaszponton biztonságban van mindened, nem költözöl, nincs macera, sátorverési vagy költözési kényelmetlenség.
A szállás igény szerint sátor vagy vendégházi szoba. 
 
Ha kéred, szívesen foglaljuk nektek. 
A vendégszobás szállások díja jellemzően 2500-3000 Ft/fő/éjszaka a helytől függően, amelyet a túradíj nem tartalmaz. Aki magának foglalja a szállást, Túristvándiban és környékén a kandallós panziótól az egyszerű, de korrekt turistaszállásokig mazsolázhat a szállások között. Csak kezdjétek el a keresést időben, vagyis jóval a nyári szünet kezdete előtt.  
 
Jöhetsz a vízitúrára autóval és vonattal is! 
img_1651.jpgÉrdemes a nulladik napon jönni, ha valaki mondjuk Zala déli részéből érkezik, de pl. Budapestről kényelmesen be lehet futni a vízitúra első napján is.
Az utazás Bp-től például (szerintünk) 4 óra, az útvonaltervezők 3 óra 13 perce (nekünk) irreális. 
 
Étkezés az Öreg-Túrral "kombinált" Tisza-kenutúra idején

20140613_162121.jpgA legtöbb szálláson minden feltétel adott a saját főzéshez, sütéshez, grillezéshez vagy tárcsázáshoz, vagy lehet reggelit és vacsorát rendelni is.

Az egyik kedvenc helyünkön a klasszikus tojásrántottás, bundás kenyeres, "kontinentális" stb. reggelik (amik szintén rendben vannak) mellett lehet kérni kenyérlángost. Önmagában is szuper, de szalonnával és tejföllel a tetején, kegyetlen. Vacsorára és ebédre pedig válassz a helyi gasztronómiai szimfóniákból:

20180711_tur-kenutura-vizitura-oreg-tur.jpgA) Káposztás paszuly füstölt hússal, 3 palacsinta (az egyik mondjuk házi szatmári szilvával, egy túrós, és egy kakaós...).
B) Bográcsgulyás és a 3 palacsinta.
C) Rántott hús és sült krumpli ketchuppal plusz 3 palacsinta.
D) Töltött káposzta plusz három palacsinta. 

1. napi Túr-kenutúra: Túristvándi körül evezgetünk
20150705_tur-kenu-kenutura-oreg-tur-vizitura.jpgTúristvándiban 
kor találkozunk a Vízimalom panzió és kempingben. 
Mivel szinte mindig van a vízitúrázást most kezdő túrázónk, (senki nem kenuban született), oktatással kezdünk. Ha még nem kenuztál, gyere 10 órára, és megtanítjuk Neked a kenuzás csínját-bínját.

Ha pedig profi vagy, ha ez már a sokadik vízitúrád, akkor 11 órára várunk. 

Az evezés előtt célszerűen a romlandó élelmiszert tegyétek a szállásotokon hűtőszekrénybe.

20150707_141346.jpgBemutatkozás, beköltözés előtti, gyors hűtőszekrénybe pakolás mellett mindenki el tud menni wc-re, majd rövid tájékoztató.

A tájékoztatóra már "beöltözve" gyertek. Az ismertető alatt/közben nyugodtan lehet naptejezni.

És következik a sokak szerint Best of Túr szakasz, benne olyan nyalánkságok, mint, hogy 2 méterre fogsz elevezni a barna rétihéja fészkétől és komplett biológia órát tart neked a Túr, a gyékénytől a vízi harmatkásán át a mocsári mentáig jóformán minden vízinövényünkkel meg fogsz ismerkedni. 

20190721_122440_resized.jpgPancsolási szünetet Túristvándi világhírű strandján tartunk, amihez képest a Riviéra, a Copacabana és Cancun bakfitty. 

A kellemes fürdőzést, mesés szép tájon történő evezgetést követően érkezünk a napi célba, egyúttal a kocsikhoz. ​Még egy hajómosásra szeretnénk megkérni.

2014.07.20.-oreg-tur-vizitura-kolcse-es-sonkad-kozott-2.jpg

A vízitúra után akár működés közben nézd meg Magyarország leghíresebb vízimalmát. A malom mellett megcsodálhatod Magyarország állítólag legnagyobb, szerintünk az egyik legnagyobb platánfáját.

2. napi Öreg-Túr vízitúra:
kalandozás a Tejút galaxison kívül

20150704_oreg-tur-kenutura-vizitura.jpgLogisztikáznunk nem kell, 9-kor találkozunk, felszerelésosztás,egy kis kenucipelés és átemelés, majd mosdó után 9:30-kor szállunk vízre. 

A túranap során az Öreg-Túr egy mások által nem evezett, szinte csak a mitológiában létező részén evezgetünk.
Minimum 65 millió évet utazunk vissza az időben, hiszen a partra lejönnek inni a dinoszauruszok.
 
Vagy majdnem. img_1355.jpgSzóval szürreális helyen fogunk szlalomozni és néhol  akadályokkal is meg kell küzdeni, a Túr nem adja magát olyan könnyen, bedőlt fák, limbo hintó, esetleg átemelés, bújócska a behajló ágak alatt. 

A túranap több pihenő és mosdószünettel 13 óra körül ér véget, amelyhez képest nagy eltérés is lehetséges, hiszen az Öreg-Túr az Öreg-Túr, és egy-egy új akadály legyőzése finoman szólva időigényes is lehet. 

img_1939.jpg

Figyelem.

Amilyen szenzációs a Túr, annyira nem bővelkedik fenomenális kiszállási helyekkel, sokszor a szendvicseket a hajóban esszük meg. 

Hétfői vízitúra a Tiszán: Tiszabecstől Szatmárcsekéig kenuzunk (25 km)
tisza-vizitura-tiszatura-82.jpgTúristvándiból, a Vízi Malom kempingből indulva, 9:59-kor, egészen pontosan 9 óra 59 perc kor autókkal "felmegyünk" Tiszabecsre. Fontos. Ha valaki nem "1000%-ig biztos abban, hogy pontosan érkezik és 9:59-re "menetkész", akkor mindenképpen a nulladik napon jöjjön, mivel sajnos nem tudunk várni az elkésőkre.

Ha a szállásod Kölcsén, Sonkádon stb. van (vagy bárhol azaz nem a konvojjal jössz Túristvándiból), akkor Tiszabecsen 10:29-kor az "egyetlen" Tisza-parton találkozunk, amihez e-mailben térképet, itinert adunk, tényleg viccesen könnyűvé tesszük a találkozási pont megtalálását. 

Ekkor a túravezető kocsija már Szatmárcsekén lesz. A sofőrök kiteszik Tiszabecsen az utasokat és leviszik, lehozzák a kocsikat Szatmárcsekére. Mi a sofőrökkel busszal ugrunk fel Tiszabecsre. 

Magyarul a kenutúra tiszabecsi indulása pillanatában már "sok" (vagy akár az összes) kocsi "lent" van Szatmárcsekén, és "kevés" autó van (vagy éppen már egy sincs) "fent" Tiszabecsen.

tisza-tura-www.tiszatura-vizitura.hu-tiszabecsi-keszulodes.jpgA vízitúrára készüljetek alkoholmentes innivalóval, szendviccsel, törölközővel, fenék alá párnákkal a kenu üléseire, és a lábat stabilan tartó lábbelivel, pl. hátul is pántos szandállal, "vízi cipővel". 

Ami TILOS, az a flip-flop, alias bokatörő papucska. 
Tiszabecsen a biztonság kedvéért következik a kormányzás 
tanulása. Úgy megtanultok kenuzni, hogy ihaj. 

A kenu irányításának gyakorlása, és toalett után következik a vízre szállás.
20150702_153322-1-.jpgAhol lehet és tudunk, a Tisza közepétől kicsit balra evezünk, a vis major esetét kivéve nem kötünk ki az ukrán oldalon.

Ami persze nem jelenti azt, hogy a várhatóan sekély vízállás és zátonyok miatt ne cikk-cakkoznánk sokat, és néha ne az ukrán part menti sáv jelentené a biztonságosabb vagy az egyetlen biztonságos útvonalat. 

A Tisza itt még "folyik", a sodrás jelentősen besegít a kenuzásba, a festői tájon a 24-25 km sajnos gyorsan elfogy. 

dsc01460.jpgKét hosszabb, egy "ebédlős" és egy "uzsonnás" pihenőt fogunk kellemes fövenyeken tartani.

És lesz egy, nem kiszállós pihenőnk a Túr-bukónál, ahol a nevében sebes, voltaképpen csiga lassan folydogáló Sebes-Túr ömlik (bukik) a Tiszába.

20190807_142255.jpg16 óra körül érkezünk Szatmárcsekére.  

Mivel már Szatmárcsekén vannak az autók, visszareppentjükazokat a sofőröket Tiszabecsre, aki esetleg Tiszabecsen hagyta a kocsiját. (Transzfer). 
 
Akiknek Túristvándiban vagy Kölcsén van a sátras vagy vendégszobás "fix" szállásuk, azokkal visszagurulunk Túristvándiba vagy Kölcsére. Aki a vízitúra idején éppen Szatmárcsekén lakik, az "haza" érkezett. 

A vacsora önellátó, Szatmárcsekén érdemes megkóstolni a szatmárcsekei pizzéria pizzáit. tiszatura-tiszai-vizitura-832.jpgAz átlagos budapesti pizzériákat pillanatok alatt minősíted fasorban-sincs-alsó-gagyinak, ha ezeket a pizzákat megkóstolod. Ha pedig szupervacsit szeretnéd, gyere Túristvándiba és megnyalod mind a tíz ujjadat....

Állunk rendelkezés(ed)re! Hívj vagy küldj e-mailt!

(+36) 209 342 760 vagy 
tiszatura_vizitura@yahoo.com
 
Jelentkezés a kenutúrára és a túradíj utalása 
turistvandi-vizimalom-turistvandi-kozeleben-2-www.tiszatura-vizitura.eoldal.hu-www.vizitura.org.jpgJelentkezés a vízitúrára a honlapon olvasható tudnivalók, a részvételi és szerződési feltételek elolvasását követően a jelentkezési lap kitöltés utáni visszaküldésével (a tiszatura_vizitura@yahoo.com e-mail címre), majd a visszaigazolást követően az evezés díjának utalásával.
 
Kedvezményezett: MediaComm Kft.
A számlaszám: 12001008-00106900-00100007

A megjegyzés rovatba kérjük irányítószámmal a számlázási címet, a Túr + Tisza vízitúra időpontját és a Túr+Tiszát, mint "helyszínt" beírni. A megjegyzés rovatba a nevet nem kell beírni, sőt, kérjük, hogy ne írd be. Felesleges, hiszen látjuk, hogy honnan érkezik az utalás, ráadásul a megjegyzés rovatban elveszi a helyet az értékes információtól!
(Pl. 1015 Bp., Kengyel u. 8.
augusztus 21-23.

Menüpontok